Tudom, korszerűen úgy kell írni, hogy leveles, de akkor nincs ilyen jó ritmusa a címnek. Beláthatod. Mellesleg meg még élénken él az emlékezetemben az igazi hájas tészta, ami tényleg olyan dundi volt, hogy alig fért a tízéves markomba, valami lekvár volt belekenve, de nem az a folyós XXI. századi ám, hanem olyan harapnivaló. És a porcukor szinte összeállt, olyan vasatgon lepte be az egész süteményt. “Gyere lányom, vegyé belőle” -kínálta nekem Mami a pótnagyanyám, aki nyaranta hullott gyümöcsből pálinkát főzött és mindig eljátszotta a nagy mágikus játékot, amikor a világoskék zománcos merőkanálba merített egy kis pálinkát és abba belehajított egy szál égő gyufát. Augusztusi karácsony. De nem is erről akartam mesélni. Hanem hogy hogyan húzott ki mindenféle bajokból a leveles tészta. Amikor először feltűnt a mélyhűtő ládákban az üzletekben, gyakran vettünk, általában csacsifül nevezetű süteményre futotta (az majdnem olyan volt, mint a hájas, de mégsem…) Aztán leszoktam róla, mert rátarti háziasszony lettem, mondván nincs az a mélyhűtött alapanyag, aminél jobbat én ne tudnék. Kivéve persze a gesztenyepürét. De mivel idén karácsony előtt igazi vírusok támadtak, amitől igencsak legyengült állapotba vetettem bele magam a sütés-főzésbe, hát mondtam az uramnak (nnnneeeem Tibi…), hogy hozzon már nekem leveles tésztát. Hozott, dobozosat, amilyet régen vettünk. Na kisodortam, elkészítettem, finom volt, elfogyott pikk-pakk családi körben. Na jöttek a vendégek, addigra felszívtam magam, és mentem bevásárolni. Már a kosaramban hurcoltam a dobozost, amikor megakadt a szemem Fanny nénin. És bevásároltam az ő friss leveles tésztájából. Hát mit mondjak? Maga a tökély! Konkrétan hat tepsi sajtos rágcsát alkottam az ünnepkörben, fogyott rendesen. És amikor a szilveszteri menüt megbeszéltük, mondták a barátok, hogy és süssek sajtost ilyet, mondtam, jaj hát valami nem gyárit inkább, mondták ennél jobb nem kell.
Fanny nénibe beleszerettem. A tészta sütőpapirra tekerve tepsikészen esik ki a zacsiból, annyi a dolog vele, hogy kisimítom a tepsire, megkenem egy felvert és kicsit vízzel higított tojással, megszórom sóval (más fűszerrel is lehet), megszórom jó reszelt füstölt sajttal, fogom az egyik kedvenc konyhai kütyümet, a rádlit, avagy derelyevágót. Ott a tepsilapon csinálok belőle 2 ujjnyi vastag kis szeletkéket és már mehet is be a forró sütőbe.
Komolyan mondom, Tante Fanny a dolgozó nők barátja.
Most vettem még élesztős tésztát, abból kakaós csigát fogok gyártani és vettem még vaniliás kifli tésztát, abból ha hiszed, ha nem vaniliás kifli készül. Majd elmondom milyen lett.(és igazán nem dolgozik rokonom, ismerősöm, sem boldog ősöm a forgalmazó cégnél…) Bár itt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy olyan vaniliás kiflit alkottam karira, hogy csak na..Magam is meglepődtem magamon, miket nem tudok, ha összekaparom magam, betegeskedő poraimból!
Barátom a hájas tészta!
2008 január 8. | Szerző: kov
Tudom, korszerűen úgy kell írni, hogy leveles, de akkor nincs ilyen jó ritmusa a címnek. Beláthatod. Mellesleg meg még élénken él az emlékezetemben az igazi hájas tészta, ami tényleg olyan dundi volt, hogy alig fért a tízéves markomba, valami lekvár volt belekenve, de nem az a folyós XXI. századi ám, hanem olyan harapnivaló. És a porcukor szinte összeállt, olyan vasatgon lepte be az egész süteményt. “Gyere lányom, vegyé belőle” -kínálta nekem Mami a pótnagyanyám, aki nyaranta hullott gyümöcsből pálinkát főzött és mindig eljátszotta a nagy mágikus játékot, amikor a világoskék zománcos merőkanálba merített egy kis pálinkát és abba belehajított egy szál égő gyufát. Augusztusi karácsony.
Fanny nénibe beleszerettem. A tészta sütőpapirra tekerve tepsikészen esik ki a zacsiból, annyi a dolog vele, hogy kisimítom a tepsire, megkenem egy felvert és kicsit vízzel higított tojással, megszórom sóval (más fűszerrel is lehet), megszórom jó reszelt füstölt sajttal, fogom az egyik kedvenc konyhai kütyümet, a rádlit, avagy derelyevágót. Ott a tepsilapon csinálok belőle 2 ujjnyi vastag kis szeletkéket és már mehet is be a forró sütőbe.
De nem is erről akartam mesélni. Hanem hogy hogyan húzott ki mindenféle bajokból a leveles tészta. Amikor először feltűnt a mélyhűtő ládákban az üzletekben, gyakran vettünk, általában csacsifül nevezetű süteményre futotta (az majdnem olyan volt, mint a hájas, de mégsem…) Aztán leszoktam róla, mert rátarti háziasszony lettem, mondván nincs az a mélyhűtött alapanyag, aminél jobbat én ne tudnék. Kivéve persze a gesztenyepürét. De mivel idén karácsony előtt igazi vírusok támadtak, amitől igencsak legyengült állapotba vetettem bele magam a sütés-főzésbe, hát mondtam az uramnak (nnnneeeem Tibi…), hogy hozzon már nekem leveles tésztát. Hozott, dobozosat, amilyet régen vettünk. Na kisodortam, elkészítettem, finom volt, elfogyott pikk-pakk családi körben.
Na jöttek a vendégek, addigra felszívtam magam, és mentem bevásárolni. Már a kosaramban hurcoltam a dobozost, amikor megakadt a szemem Fanny nénin. És bevásároltam az ő friss leveles tésztájából.
Hát mit mondjak? Maga a tökély! Konkrétan hat tepsi sajtos rágcsát alkottam az ünnepkörben, fogyott rendesen. És amikor a szilveszteri menüt megbeszéltük, mondták a barátok, hogy és süssek sajtost ilyet, mondtam, jaj hát valami nem gyárit inkább, mondták ennél jobb nem kell.
Komolyan mondom, Tante Fanny a dolgozó nők barátja.
Most vettem még élesztős tésztát, abból kakaós csigát fogok gyártani és vettem még vaniliás kifli tésztát, abból ha hiszed, ha nem vaniliás kifli készül. Majd elmondom milyen lett.(és igazán nem dolgozik rokonom, ismerősöm, sem boldog ősöm a forgalmazó cégnél…)
Bár itt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy olyan vaniliás kiflit alkottam karira, hogy csak na..Magam is meglepődtem magamon, miket nem tudok, ha összekaparom magam, betegeskedő poraimból!
Oldal ajánlása emailben
X