Konyhai baleset ért
2008 március 3. | Szerző: kov
Elvágtam az ujjam Nigella könyvének egy lapjával…..
Felhívás keringőre – Nigella brownie-ja
2008 március 1. | Szerző: kov
Az ember adjon a jó hírére, na! Különben is a szembejövő kihívások olyan magas labdák, amiket le kell ütni, mese nincs. Az úgy volt, hogy egy ilyesmi bejegyzést már akartam tenni valami olyan címmel, hogy a “házi istennővé váláshoz vezető utam első botladozó lépései”. Ugyanis akartam már arról írni, hogy a karácsonyra kapott életem első Niglla könyvéből abszolváltam már egy muffint, nem is akármilyet (róla majd máskor). A sors azonban úgy akarta, hogy ma délután felüssem a nem kis súlyú süteményes könyvet, és megalkossam második Nigella fogásomat sokunk örömére.
Történt délben, hogy azt kérdezte az én párom, hogy van-e nekem brownie receptem. Már hogyne volna! Oly annyira van, hogy néhányszor már sütöttem is, aminek legjobban a kiskorú örült, imádja ezt a műfajt.
Aztán kiderült, hogy egy szürke délutánon még több idevágó receptet összegyűjtöttem már, Kozi brownie-jától kezdve a fehércsokis variációig.
De hát addig macerált a gondolat, hogy muszáj voltam Nigellánál is utánanézni a dolognak, és jól tettem. Ő maga is azzal kezdte, hogy nem is érti miért nem csinálunk állandóan brownie-t hiszen annyira egyszerű és annyira nagyon finom. Aztán gondoltam azért nem sütünk minden nap, mert azért ebbe egy egészen jó minőségű étcsokoládé kell, minimum 50 %-os. Az pedig nem annyira olcsóság.
Na de nem is azért, a jó áron is beszerezhető hetvenes csokiból kettőt sikerült a délutáni sütibe beletennem és hát mit is mondjak…. Elég jó lett. Bár önkritikusan azt is meg kell jegyeznem, hogy egyetlen gondolattal hosszabban sütöttem, egy picit talán lehetne ragacsosabb, de az illat, ami a sütés közben betöltötte a konyhát , és aztán a süti íze… mindenért kárpótol.
A titka a dolognak kettő szerintem. A tojást nagyon habosra kell felverni a cukorral, nem szabad sajnálni az időt. A másik pedig – ahogy ezt Nigella is hangsúlyozza – az állandó figyelem, és a pontos időzítés a tepsi kivételére.
Én pont a fele mennyiségből készítettem el, bevallom kifejezettn nehezemre esett elfelezni a 375 gramm vajat, de megoldottam!
(Nigella ezt a sütit egy barátjuk szülinapi tortájának készítette el, kockánként egy tortagyertyával, szerintem nagyon jó ötlet, isteni ünnepi süti!)
Nigella brownie-ja
Hozzávalók:
– 375 g puha, sótlan vaj ( 187,5)
– 375 g jó minőségű étcsokoládé (187,5)
– 6 nagy tojás (3)
– 1 evőkanál vanília-kivonat (1 teáskanál)
– 1/2 kg finom szemű kristálycukor (250 g)
– 225 g finomliszt (112,5)
– 1 teáskanál só (1 kávéskanál)
– 300 g apróra vágott dióbél – opcionális
Melegítsd a sütőt 180 fokra, bélelj ki egy tepsit sütőpapírral, az oldalát is érje!
A vajat és az összetördelt csokit egy mély tálba tedd, vízgőz felett lassan olvaszd és keverd össze, majd hűtsd ki. Egy másik tálban keverd kis a tojást a cukorral és a vaniliával, legyen jó habos! Egy harmadik tálba mérd ki a lisztet és keverd bele a sót.
Ha a csokis vaj kicsit lehűlt már, keverd hozzá a tojásos cukrot, keverd el, míg egyneművé nem válik. Add hozzá a diót, ha akarod és a lisztet, majd szépen dolgozd ki! Öntsd bele a kibélelt tepisbe!
Kb. 25 percig süsd!
Akkor jó, ha a teteje száraz és világosbarna, de belül még ragacsos. Állandóan ellenőrizni kell!
Szombat Jamievel
2008 február 29. | Szerző: kov
Az igazi pizzáról még mindig csak sejtéseim vannak. Majd útra kelünk, és felkeressük a napsütötte Itáliát tapasztalatszerzési céllal, de addig maradnak a receptkönyvek.
Nagy vágyakozás volt benne Jamie olasz könyvével kapcsolatban, láttam a sorozatot és talán azért is sokkal jobban szerettem már előre a könyvet. De őszintén bevallom azóta sem főztem belőle. Igaz is, a legtöbb receptkönyvemmel úgy vagyok, maga az olvasásuk felér egy lakomával.
Szóval a kollegám lelkendezett, hogy na aztán a Jamie pizzája az olyan pizza, de olyan pizza… Gondolhatod, hogy majd kifúrta az oldalamat, hogy akkor milyen pizza is?
Jó pizza. Merthogy rászántam egy szombat délelőttöt és begyúrtam, nyújtottam, sütöttem és megettük. Valóban pizza a jobbik fajtából. Ezt én mondom, akinek volt már egy tutibevált pizzareceptje. Most lett kettő!
(Csak tényleg zárójelben jegyzem meg, hogy a Jamie könyvek valahogy úgy vannak, hogy amikor kinyitom és beleszippantok olyan finom új könyv szaga van, hogy imádom! Ez lehet, hogy hülyeség, de át tudod: kis örömök, jó egészség…)
Ebéd az emeleten
2008 február 25. | Szerző: kov
Bolondja vagyok a jó paradicsomlevesnek, bár magam egyáltalán nem tudok olyat főzni. Legjobban talán a menzafílinges rizses paradicsomlevest kedvelem. Emlékszem nagy csencselésben voltam a menzán az ebédjegyekkel, amikor paradicsomleves volt a kaja. Általában a másodikat adtam oda a levesért, így volt hogy három tányér paradicsomlevest gyűrtem magamba, a legnagyobb élvezettel.
Azóta már beleszerettem a bio vega változatba is… És bár a paradicsomot és a paradicsomos káposztát meg se nézem, a paradicsomlevesért bármire képes lennék…
Még egy vadonatúj étterem kipróbálására is… Aztán majd nem baj….
Történt, hogy pénteken a mammut nevezetű bevásárlóközpontban kóvályogtunk, a legfőbb feladatunk egy bionicle izé beszerzése volt és mivel akciósan egyből kettőt tudunk belőle abszolválni, efeletti örömünkben úgy döntöttünk, ebédeljünk, nosza.
A mammut 1 tetején van egy kis önkielégítő, nem nagy szám, mandarin vagy mi a tök az ő neve. pizzát nem szabad kérni és a palacsinták itt hidegek, de ha az ember ezt úgy tudja, akkor végső esetre igazán megfelelő. Igen ám, de egyből a mozgólépcső után feltartott minket egy tábla. Először a hely nevét próbáltam kibetűzni, az istennek se ment, olyan nyakatekert szuperneonnal van az oda kiszögelve (1.sz. tanulság: sose egyél olyan helyen, amelyiknek még a nevét se lehet elolvasni!!!). A menü tábla olyan ígéretesnek tűnt, hogy rövid tipródás után mégiscsak megadtuk magunkat a minket már körülrajzani kezdő kettő pincérnek (2. sz. tanulság: Sose egyél olyan helyen, ahol a pincérek ráérnek rajzani.). A menütáblán ez állt: Mai menü: Paradicsomleves, Csülök pékné (gondolom módra) Forrócsoki 890,- Őszintén megmondom ebben a pillanatban a közölt információk közül az ár hatott rám legkevésbé. A paradicsomleves legjobban. El is döntöttük, én eszem egy paradicsomlevest és kérek hozzá valamit, a párom megeszi a csülköt pékné (biztos módra) és eszik még valamit. Pörfekt ebéd.
Ezt így elő is adtuk a pincérnek, hogy akkor paradicsomleves és hortobágyi palacsinta (ez leszek én) és a csülök meg majd még valami. Ezután hosszas polemizálás kezdődött el, hogy akkor mit hozzon ő egyszerre, és a forró csoki is a menühöz tartozik ám. Mondtam nem baj, jó lesz, csak hozza!
Oldandó a kis kavarást, megkérdeztük a hely nevét: Etage vagyis Étázs. A párom mentőkérdése úgy hangzott, ez mit jelent? Azt hiszem emeletet, mondta a pincér. Franciául? – próbált barátkozni a párom. “Hát igen végülis ez egy francia-magyar szó- tudtuk meg a végső konklúziót.
(3. sz. tanulság: Sose egyél menüt, ha túl olcsó!) Erre egyből akkor jöttem rá, amikor kihozták a levest az inimini csészécskébe, de őszintén megmondom nem a leves, sokkal inkább a vele együtt érkező csülök pékné (talán módra) sokkolt igazán. Akkor jöttem rá, hogy orbitálisan csőbe vagyunk húzva, és már hagytam volna csapot és papot, tán még paradicsomlevest is, és rohantam volna a jól bevált mandarinba… De nem tehettem, a budoár hangulatban, a műbőr széken csúszkálni kezdett a fenekem, nem volt mit tenni. Na jó. A leves remek volt. Majdnem olyan, mint a menzán…. Csak sokkal kevesebb. Sőt nagyon kevés…. Ha még hozzászámoljuk azt is, hogy a hortobágyi a mai napig nem érkezett meg… akkor meg olyan kevés, hogy vicces…. A párom kínlódott egy kicsit a csülökkel (mint tudjuk pékné), több volt benne a cupák és a hagyma, ráadásul, ami csülök, az is rágós, és mindez egy tizórais tányéron…. Ő utána még kért egy gyümölcssalátával töltött palacsintát, ebben lelt némi vigaszra. Én a paradicsomlevesem után kaptam valamit, amit a legnagyobb jóindulattal sem neveznék forró csokinak. Először is fehér volt. Na jó, olvastunk már forró fehér csokiról, csak akkor fel kellene világosítani a szerencsétlen vendéget is a tényről, hátha érdekli, mit etetnek meg vele. Másodszor is mogyoródarabkák voltak benne. Tehát mogyorós forró fehér csoki… Aha! Harmadszor forró volt, ez legalább stimmelt, hogy a gyomrom mit szólt a paradicsomleves után küldött forró léhez nem tudom. A dolog egyébként egy bögre forró tejre hasonlított leginkább…. Ebben a pillanatban rémlett fel a mozdulat, hogy a rendelés után a pincér első útja valami kis raktárfélébe vezetett, ahonnan kihozott egy ezüst színű tasakot, még gondoltam is, porlevest fogok enni? Ezek szerint nem, de porforrócsokit igen. ….. Örültem, hogy a hortobágyi kimaradt mégis, micsoda buli lett volna a beleimben! Ajaj!!!!
A pincér megkérdezte a végén, kávét?. Mit mondjak, én már ezek után egy hamburgert kívántam, vagy legalább egy sósperecet, nem kávét. A párom bátor ember, ő kért egy valamivel hosszabb kávét, mondjuk ki, hosszú kávét. A csöpp pultban eddig látványosan unatkozó lányka legyártott egy kávét, amit a pincér letett a párom elé, és csak a pincér és a pultos lány arcáról jöttem rá, hogy valami nem stimmel. A párom a Profi üzletek olcsó termék kávétejszinjét dugta az orrom alá, én meg úgy éreztem magam, mint Miss Marple, amikor rájön valamire. A kávé nem a hosszú fajta volt, hanem egy csöpp kis olasz eszpresszó. Jaj istenem minek ez a nagy szőrszálhasogatás…..
A tulajasszony egész ebédünk alatt a hátam mögött állt, egy ismerősének magyarázott az üzlet megnyitásáról, megtudtam, hogy a drapériák métere 4800 forint volt, több nem is érdekelt, legfeljebb még az, hogy ha a vendégnek tilos a folyosón elhelyezett asztalnál dohányozni, akkor neki mindezt miért szabad. Utána még azon is elgondolkodtam, hogy miért kell egy falatnyi helyre ennyi ember dolgozni, összesen vagy hatan voltak a főnökasszonnyal együtt. De ez legyen az ő próblémájuk. A végén arra is rájöttem, vajon miért nem dolgozik a főnökasszony, például állhatna ő a pultban. De aztán rájöttem, hát dolgozik ő! Nála kellett fizetni!!!
Közben még ketten bekajálták a mai menü kiírást, vitték is nekik az etázsra az apró csészéket. És pont amikor szedelőzködtünk dobta le magát három férfiember roppant otthonosan a mellettünk levő asztalhoz, nagy hangon azután érdeklődve van-e menü? Volt.
Majdnem húsvét? – Gerbeaud kuglóf
2008 február 18. | Szerző: kov
Na jó, Peter Rimnek igaza van és ha jól belegondolok, akár húsvéti is lehetne a kuglóf bár korántsem a közelgő nyusziünnep miatt került elő most pont ez a recept….
Aki munkásságomat régóta nyomon követi (és óh jaj el ne szálljak magamtól most már…) szóval aki bekukkantott korábban is hozzám, az tudhatja, nagy barátja vagyok mindenféle kuglófoknak. Egy időben szakmányban gyártottam a Tízperces fajtát, aztán keseregtem a kuglófsütőformám bénaságán, és még egy gasztroélmény kapcsán azt is elárultam melyik pesti étteremben tálalnak szombaton négy órakor frissen sült illatos kuglófot a délutáni kávé mellé.
A kuglóf jó dolog, nnna. Én szeretem, ha mazsolás és kakaós, de mostanában olyanról ábrándozom, ami egyszerre csokis, vagy kakaós és egy kicsit narancsos is. Vagy az már nem is kuglóf? Nem tudom…..Mindeenestre receptet pont ilyet nem találtam… még az általam oly nagyra becsült Nigella is csak holmi csokis sütit süt narancslekvárral, de nem kuglófot.
Szülinapi ebédre voltunk hivatalosak, de nem, az egész nem itt kezdődött…
Hanem ott, hogy odáig vagyok a békebeli dolgokért…. Amióta Budapesten lakom a legtöbb tudást a nagy nevű cukrászokról igyekeztem összeszedni, és mondhatom amennyire térfogatom engedi, kóstolom is életművüket rendesen. Úgy sikerült, hogy pénteken délelőtt megnéztük a Vaszary kiállítást a Várban, aztán a Moszkva téren lesétáltunk az Auguszt Cukrászdáig. Jaj. Az maga a Boldog Békeidők. Egyszerűen pazar. Ott ültem a kis kiugróban egy kellemes régi lócaszerűeségen, bámultam a hófehér fakorlátot, néztem az art decora hajazó lámpatesteket (csak az a művirág nem kellene alájuk) és úgy éreztem: Én vagyok a nagymamám…. és bevallom – ha perverzió, ha nem… néha szeretek a nagyanyám lenni…nagy kalap meg minden… ajaj….
Kifelé jövet meg nem álltuk, hogy ne csomagoltassunk az impozáns üvegkupola alatt porcukrosan csábító kuglófból.
Ezek után tehát a vasárnapi vendégségre igazán kénytelen voltam egy kuglófot álmodni, és mivel se a tízperces recept, se más nem került a kezem ügyébe, ezért egy egészen új, de mégis régi szakácskönyvet ütöttem fel.
A Generációk szakácskönyve egy igazi családi receptgyűjtemény a monarchiától kezdve. Békebeli naná, hiszen nem sokat kellett keresnem, hogy egy igazi kuglóf receptre ráakadjak. És mondhatom igazán jó választás volt.
Annyit még megjegyzek, hogy kuglófsütővel még most is hadilábon állok, a szilikonost nem annyira kedvelem, más meg nincsen nekem, úgyhogy kuglóf helyett egy koszorút sikerült alkotnom, de én kuglófnak hívtam.
Kuglóf Gerbeaud – Generációk szakácskönyve
Hozzávalók:
-130 g. vaj vagy margarin
– 250 g cukor
– 4 tojás
– 1 citrom héja
– 1 dl tej
– 300 g liszt
– 1 zacskó sütőpor
– 1 evőkanál kakaó
A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a 4 tojás sárgáját és a tejet. Jól összekeverjük. Kemény habbá verjük a 4 tojás fehérjét, egy másik tálban összekeverjük a lisztet és a sütőport, majd a tojáshabot a vajas masszához adjuk és rászórjuk a sütőporos lisztet. Bármilyen meglepő, de így megy a dolog. Ezután az egészen fakanállal nagy keverő mozdulatokkal lazán összedolgozzuk. A massza 1/3-át különvesszük (én a tojáshabos tálba merem vissza) ehhez jön a kakaó, a másik felébe mehet a citromhéj reszelve.
Kivajazott formába öntjük, először a “fehér”, majd a kakós tésztát, cakkozzuk késsel, hogy márványos legyen. ha nagyon ragacsos a tészta, egy kis tejjel lazíthatjuk, de óvatosan, ne sokalljuk el!
160 fokon sütjük – a könyv szerint – 1 órát, nekem 3/4 óra után a tűpróba szerint is készen volt.
Ha kihűlt, borítsuk rácsra és vastagon szitáljunk rá porcukrot és élvezzük a boldog békeidőket!
(Itt szeretném megjegyezni, hogy fotót is mellékelek a békebeliséghez, csak egyelőre apróbb technikai problémáim léptek fel, d emajd megoldom gyors…)
Belátom…
2008 február 13. | Szerző: kov
…szörnyen lehangoló, ha egy blog ritkán frissül. Belátom, iszonyatosan lehangoló február közepén karácsonyi sütiről olvasni egy blogban. belátom lehangoló a dolog, belátom nagyon is….
Úgyhogy megígérem összekapom most már magam. Ennek ékes bizonyítéka legyen egy teljesen up to date dolog!
Holnap ugyebár Valentin nap lesz, amit én azért Bálintként szeretek és bevallom őszintén nem tartozik számomra a rendkívül fontos ünnepek sorába. leginkább azért nem, mert néhány nappal követi a születésnapomat, és egy hónapban egy embernek egy ünneplés jár. na nem ezért, csak születni jobb, mint valentinozni.
Másrészt nem nagyon vagyok oda az angolszáz kultúrkör ünnepeivel, valahogy a haloween-en sem bírok rötyögni, meg bohóckodni. nekem akkoriban máson jár az eszem, na mindegy is. Azért Bálintkor mindig felmérem a felhozatalt, mivel hülyít minket a piac, mit kell már megint a szerelmes tinédzsereknek egymástól elszenvedni.
Nemrég az IKEA-ban voltam, ami velem elég gyakran megesik, lévén kedvelem a svéd bútorokat és van mit rendezkedni az otthonunkon. Bevallom gyengém a svéd finomságok boltja, ahol na de tényleg ezúttal nem tudtam semmiképpen ellenállni egy mélyhűtött gyönyörnek. Azt hiszem neve szerint is Valentin napi, szóval muszáj volt megkóstolnom. A leírás szerint marcipános, áfonyás torta úgy fest, hogy egy piskóta alapon áfonyás lekvár rétegen vanilia krém, ami a kezdetekben fagyi inkább, és erre kupolaként egy vékony rózsaszín marcipán köpeny borul. Pazar. Nekem bejött, bár kétségkívül némileg műanyag, hiszen egyik alapanyag sem olyan, ami tartható a végtelenségig, de egy Valentin napon azért megéri belevágni.
Már akit aktivításra sarkall ez az ünnep….
(A fotó illusztráció!)
Karácsonyi emlék – Vaníliás kifli
2008 február 4. | Szerző: kov
Bekukkantottam Vera Cat blogjába és két dolgon akadt meg a szemem. Az egyik Stohl Buci fotója és a poszt, amiből kiderült, hogy Vera kedveli őt. Nahát… A másik jobb volt, egy téli fotó két macskáról, akik az ablakban ülnek, néznek kifelé a havas fákra. A poszt karácsony előtt egy nappal íródott. Jó hangulata van, nyugodt, ünnepváró, jószagú.
És erről eszembe jutott hogy karácsonyi sütikről nem is írtam. Pedig azért valamicskét mégiscsak sütögettem. Őszintén meglepődtem, hogy ennyire és így sikerültek. A vaníiliás kifli például elképesztően jó lett.
Pedig hosszú kutatómunka előzte meg a dolgot. Vaníliás kifli és vaníliás kifli között is óriási a különbség, van olyan recept, amelyik egy sima vajas tésztát porcukorba foglalva nevez vaníliás kiflinek. Pedig az nem az. A vaniliás kifli diós. Nálunk legalábbis. Szóval nagy nehezen találtam egy receptet és mondhatom, ez maga volt az igazi!
Vaniliás kifli
21 dkg vaj (hogy miért pont 21, nem tudom és esküszöm, az egyet nem biztos, hogy sikerült abszolválnom), 30 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 7 dkg darált dió, kevés sütőpor
Ennyi volt a recept, innentől próbáltam tapasztalati úton. Összejött..
A hozzávalókat összegyúrjuk, kis cipóba gyúrjuk, egy fél órára hűtőbe tesszük. A sütőt 200 fokra melegítem, egy tepsit kibélelek sütőpapírral. A cipóból ujjnyi darabkákat sodrok, kicsit hajlítva a sütőlemezre teszem. Forró sütőben gyorsan megsütöm. Még melegen vaniliás cukorral kevert porcukorba hempergetem. Állítólag fagyasztani is lehet, de nálunk sose marad belőle annyi….
Ma
2008 január 22. | Szerző: kov
…ünnep van, csak hogy mindenki tudja. Az ünnepet meg kell ünepelni, hogy feledésbe ne merüljön és hogy legyen öröm, vígasság. Hazafelé veszek egy csokor virágot, szépet, illatosat, már-már tavaszit. Ha sütnék, valami ilyesmi lenne az
Annyi mindent…..
2008 augusztus 19. | Szerző: kov
Kaptam egy levelet – szoktam, most már csak néha, de szoktam…. – amitől eszembe jutott, hogy vannak itt még akik joggal követelhetnek tőlem régi és új ízeket. A levélben egy régi-régi kakaós-barackos süti receptjét kérték. merthogy azt láthatod, hogy az archív linkek nem működnek. Igazából ettől is ment el a kedvem. Két év blogját kellene most valahogy ráncba szednem. De megteszem… Szép lassan… Visszatérve a kért recepthez… úgy gondolom ez most nagyon illik ide… Az emlékeim és az aktualitás miatt is…. Meg mert finom. Egyszerű és finom…. Ahogy szeretem az életete…:)
Ja igen! És Peter Rimnek üzenem: …. itt vagyok….:)
Kakaós barackos süti (2006.07.31.)
Gyerekkoromban a nyár mindig a befőzésről (is) szólt. A kertünkben három sárgabarackfa állt, szörnyű magasak, legalábbis nekem. Apró szemű pirosas édes gyümölcsöt termettek Anyukám mindig lekvárt főzött belőle. Őszintén megmondom igazi barack formájú sárgabarackra egyszer nyaralás közben a Balatonnál csodálkoztam rá, jé így néz ki a sárgabarack, amikor nincs még kimagozva lecukrozva. Pedig szedtem eleget, de az más volt mégis… Őszibarack fa is volt a kertben, emlékszem a maximális hozamot három darab őszibarack terméssel hozta. Kicsike fa volt, fiatal még. Szóval barackos sütit enni ilyentájt szinte kötelező. Ezt a receptet itt találtam a topikon és egyből bele is szerettem. Tényleg, ahogy írták, a kakaós piskóta, fölötte a gyümölcs határozott íze és a tetején a könnyű édes hab. Szóval telitalálat!
Kakaós – barackos süti
Hozzávalók:
– 25 – 25 dkg sárga- és őszibarack (lehet csak sárgabarackból is)
– 20 dkg liszt – 5 dkg kakaópor,
– fél cs. sütőpor – 20 dkg Rama
– 4 tojás
– 1 tojásfehérje
– 20 +15 dkg cukor
A lisztet a kakaóporral és a sütőporral elkeverjük. A Ramát a porcukorral és az egyenként hozzáadott 3 tojássárgájával, és 1 egész tojással habosra keverjük. Kanalanként belekeverjük a lisztes keveréket. A masszát kikent, lisztezett (közepes méretű) tepsibe öntjük. Kirakjuk a szeketekre vágott gyümölcsökkel ( a vágott felükkel felfelé). Előmelegített sütőben 190 fokon 25 – 30 percig sütjük. Ezután a 4 tojásfehérjét 10 dkg porcukorral kemény habbá verjük, majd a maradék porcukrot óvatosan beleszitáljuk. A habot rácsszerűen a süteményre nyomjuk. Forró sütőbe tolva a tojáshabot addig sütjük, amíg enyhén megbarnul. Megjegyzések: – A tojáshabot egyszerűen a tetejére simítottam Így egy kicsit talán alacsony lett a habsipka. Ha van maradék tojásfehérjéd, érdemes hozzáadni! – A hab felverésével óvatosan kell bánni, a cukrot folyamatosan kell hozzáadni.
Oldal ajánlása emailben
X