Sarah Bernhard a Ráday utcában

2007 január 24. | Szerző: kov |

Szombat reggel kilenckor, Budapesten, a Ráday utcában kifejezetten ostobaság nyitott kávéházat keresni. Viszont még szombat reggel is érvényes a mondás, aki keres, talál, ha nem jó kávét, akkor egyéb örömöket.
Mert azt itt az elején gyorsan el is kell árulnom, minden annyira csodás volt, kivéve a kávét, az nagyon is felejthető.
Szóval. A sok zárt ajtó után végre találtunk egy kellemesen hívogató, villanyfényes portált is, belül csillogó üvegpultokkal, és fehér ruhás eladóhölgyekkel. Egy falatnyi boltbelső, csupán egyetlen kis asztal fért el a bejárat mellett, ám vele szemben a gazdagon roskadozó pultok. A kis üzlet a Nádori Cukrászda, egy újabb kincses sziget a főváros közepén. Felsorolhatatlan variációjú süteménycsodák, amikből most éppen csak kettő sósat csomagoltattunk azonnal, az egyik a parmezános pogácsa, a másik pedig valami juhtúrós kis falat, aminek a közepébe egy csalafinta kis mandula volt belenyomva. Mit mondjak? Mennyei!
Az édesek közül már nem is mertünk elcsábulni, így a hagyományos Flódni teszthez (mindenhol meg kell kóstolni a Flódnit), megvettük a tesztpéldányt. És már éppen fizettünk volna, amikor az aprósütik között felfedeztem….
Két kis félgömb csokival összeillesztve, előtte a táblára pedig az volt írva: Sarah Bernhard. Tudtam, hogy nélküle nem lépek ki az ébredező Ráday utcába.

Sarah Berhnard ünnepelt színésznő volt az 1800 és 1900-as évszázad fordulóján Párizsban. Nevét én – bevallom őszintén – nem nagy hatású alakításainak krónikájából ismerem, hanem egy cseh festő, név szerint Alfonz Mucha munkásságából. Ugyanis Mucha plakátokat tervezett a művésznőnek, aki ezeken a plakátokon bevonult a képzőművészetbe is.
Visszatérve a sütire, nem tudom miért kapta az aprócska termetű egykori színésznőről a nevét, de tény, hogy legalább annyira fenséges, mint az isteni Sarah Mucha Gismonda plakátján. Habos diós csókok között igazi csokikrém.
Ugye hogy el kell menni Sarah Bernhard miatt a Ráday utcába?