Ha már a kuglófnál tartunk….

2006 október 20. | Szerző: kov |

A kuglófról, mint kajáról sokáig nem gondoltam semmi különöset. Anyu néha gyártott egyet vasárnap, de csak úgy, hogy “…most jobb nem jutott eszembe…”

Aztán én is megalkottam az elsőt, majd másodikat, majd márványosat, majd narancsosat. Legutóbb a tízpercesnek és a csokis kókuszosnak voltam nagy barátja. Külön szilikonos és cserép kuglófforma sütőm is van, és úgy érzem a kuglóffal való kapcsolatomban egy új fejezet kezdődött…
…amikor beléptünk a Cafe Bouchon-ba.
A kávéház nem Párizsban van, bár a neve szerint lehetne. Itt van Budapesten egy elég szutyok utcában (nem bántásból, de lássuk be, hiába ad helyet az utca az Articsókának is, sőt az ukrán Kulturális Központnak is, de azért maga az utca az szutyok), a Zichy Jenő utcában, annak is a közepe táján.
Azért tértünk be oda, mert a Magyarország 100 legjobb étterme című kiadványban úgy írták, hogy itt minden délután 5 órakor frissen sült kuglófot mérnek. Ez így is van. Beléptünk és ott illatozott a pulton hófehér porcukor átmeneti kabátban egy gyönyörű kuglóf. Kávéval és csokiszósszal, a tányéron néhány szelet naranccsal tálalva, maga a földöntúli gyerekkor!
Ráadásul a pincér kifejezetten a jófejek közül való volt. Amikor faggattuk a tuti titkos kuglóf recept felől, azt mondta nem nagyon emlékszik
😉 De helyette inkább elmesélt egy fenomenális mandarin torta receptet. Amit csak azért nem írok azonnal ide, mert előbb szeretném magam is elkészíteni, hogy lássuk mire megyünk vele!
A kávéház nagyon jó hangulatú hely, a kedves pultos hölgy még a galériára is felvitt minket, igaz én jobban örültem volna, ha nincs galéria, inkább szép nagy belmagasság és levegős plafon, de hát majd az én kávéházamban azt csinálok a belmagassággal, amit akarok. Visszatérve a dugóra, merthogy ezt jelenti a név. Még egy roppant szimpatikusat tudtam megállapítani, a hangulathoz ügyesen elcsípték Alfons Mucha ledér lányait és mintegy védjegyükként jelenítik meg étlapon, névjegyen, dekoráción. Kész voltam tőle. A kuglófnak egyébként a habbá vert tojásfehérje a lelke, de erről majd máskor…