Ebéd az emeleten

2008 február 25. | Szerző: kov |

Bolondja vagyok a jó paradicsomlevesnek, bár magam egyáltalán nem tudok olyat főzni. Legjobban talán a menzafílinges rizses paradicsomlevest kedvelem. Emlékszem nagy csencselésben voltam a menzán az ebédjegyekkel, amikor paradicsomleves volt a kaja. Általában a másodikat adtam oda a levesért, így volt hogy három tányér paradicsomlevest gyűrtem magamba, a legnagyobb élvezettel.
Azóta már beleszerettem a bio vega változatba is… És bár a paradicsomot és a paradicsomos káposztát meg se nézem, a paradicsomlevesért bármire képes lennék…

Még egy vadonatúj étterem kipróbálására is… Aztán majd nem baj….

Történt, hogy pénteken a mammut nevezetű bevásárlóközpontban kóvályogtunk, a legfőbb feladatunk egy bionicle izé beszerzése volt és mivel akciósan egyből kettőt tudunk belőle abszolválni, efeletti örömünkben úgy döntöttünk, ebédeljünk, nosza.

A mammut 1 tetején van egy kis önkielégítő, nem nagy szám, mandarin vagy mi a tök az ő neve. pizzát nem szabad kérni és a palacsinták itt hidegek, de ha az ember ezt úgy tudja, akkor végső esetre igazán megfelelő. Igen ám, de egyből a mozgólépcső után feltartott minket egy tábla. Először a hely nevét próbáltam kibetűzni, az istennek se ment, olyan nyakatekert szuperneonnal van az oda kiszögelve (1.sz. tanulság: sose egyél olyan helyen, amelyiknek még a nevét se lehet elolvasni!!!). A menü tábla olyan ígéretesnek tűnt, hogy rövid tipródás után mégiscsak megadtuk magunkat a minket már körülrajzani kezdő kettő pincérnek (2. sz. tanulság: Sose egyél olyan helyen, ahol a pincérek ráérnek rajzani.). A menütáblán ez állt: Mai menü: Paradicsomleves, Csülök pékné (gondolom módra) Forrócsoki 890,- Őszintén megmondom ebben a pillanatban a közölt információk közül az ár hatott rám legkevésbé. A paradicsomleves legjobban. El is döntöttük, én eszem egy paradicsomlevest és kérek hozzá valamit, a párom megeszi a csülköt pékné (biztos módra) és eszik még valamit. Pörfekt ebéd.

Ezt így elő is adtuk a pincérnek, hogy akkor paradicsomleves és hortobágyi palacsinta (ez leszek én) és a csülök meg majd még valami. Ezután hosszas polemizálás kezdődött el, hogy akkor mit hozzon ő egyszerre, és a forró csoki is a menühöz tartozik ám. Mondtam nem baj, jó lesz, csak hozza!
Oldandó a kis kavarást, megkérdeztük a hely nevét: Etage vagyis Étázs. A párom mentőkérdése úgy hangzott, ez mit jelent? Azt hiszem emeletet, mondta a pincér. Franciául? – próbált barátkozni a párom. “Hát igen végülis ez egy francia-magyar szó- tudtuk meg a végső konklúziót.
(3. sz. tanulság: Sose egyél menüt, ha túl olcsó!) Erre egyből akkor jöttem rá, amikor kihozták a levest az inimini csészécskébe, de őszintén megmondom nem a leves, sokkal inkább a vele együtt érkező csülök pékné (talán módra) sokkolt igazán. Akkor jöttem rá, hogy orbitálisan csőbe vagyunk húzva, és már hagytam volna csapot és papot, tán még paradicsomlevest is, és rohantam volna a jól bevált mandarinba… De nem tehettem, a budoár hangulatban, a műbőr széken  csúszkálni kezdett a fenekem, nem volt mit tenni. Na jó. A leves remek volt. Majdnem olyan, mint a menzán…. Csak sokkal kevesebb. Sőt nagyon kevés…. Ha még hozzászámoljuk azt is, hogy a hortobágyi a mai napig nem érkezett meg… akkor meg olyan kevés, hogy vicces…. A párom kínlódott egy kicsit a csülökkel (mint tudjuk pékné), több volt benne a cupák és a hagyma, ráadásul, ami csülök, az is rágós, és mindez egy tizórais tányéron…. Ő utána még kért egy gyümölcssalátával töltött palacsintát, ebben lelt némi vigaszra. Én a paradicsomlevesem után kaptam valamit, amit a legnagyobb jóindulattal sem neveznék forró csokinak. Először is fehér volt. Na jó, olvastunk már forró fehér csokiról, csak akkor fel kellene világosítani a szerencsétlen vendéget is a tényről, hátha érdekli, mit etetnek meg vele. Másodszor is mogyoródarabkák voltak benne. Tehát mogyorós forró fehér csoki… Aha! Harmadszor forró volt, ez legalább stimmelt, hogy a gyomrom mit szólt a paradicsomleves után küldött forró léhez nem tudom. A dolog egyébként egy bögre forró tejre hasonlított leginkább…. Ebben a pillanatban rémlett fel a mozdulat, hogy a rendelés után a pincér első útja valami kis raktárfélébe vezetett, ahonnan kihozott egy ezüst színű tasakot, még gondoltam is, porlevest fogok enni? Ezek szerint nem, de porforrócsokit igen. ….. Örültem, hogy a hortobágyi kimaradt mégis, micsoda buli lett volna a beleimben! Ajaj!!!!
A pincér megkérdezte a végén, kávét?. Mit mondjak, én már ezek után egy hamburgert kívántam, vagy legalább egy sósperecet, nem kávét. A párom bátor ember, ő kért egy valamivel hosszabb  kávét, mondjuk ki, hosszú kávét. A csöpp pultban eddig látványosan unatkozó lányka legyártott egy kávét, amit a pincér letett a párom elé, és csak a pincér és a pultos lány arcáról jöttem rá, hogy valami nem stimmel. A párom a Profi üzletek olcsó termék kávétejszinjét dugta az orrom alá, én meg úgy éreztem magam, mint Miss Marple, amikor rájön valamire. A kávé nem a hosszú fajta volt, hanem egy csöpp kis olasz eszpresszó. Jaj istenem minek ez a nagy szőrszálhasogatás…..
A tulajasszony egész ebédünk alatt a hátam mögött állt, egy ismerősének magyarázott az üzlet megnyitásáról, megtudtam, hogy a drapériák métere 4800 forint volt, több nem is érdekelt, legfeljebb még az, hogy ha a vendégnek tilos a folyosón elhelyezett asztalnál dohányozni, akkor neki mindezt miért szabad. Utána még azon is elgondolkodtam, hogy miért kell egy falatnyi helyre ennyi ember dolgozni, összesen vagy hatan voltak a főnökasszonnyal együtt. De ez legyen az ő próblémájuk. A végén arra is rájöttem, vajon miért nem dolgozik a főnökasszony, például állhatna ő a pultban. De aztán rájöttem, hát dolgozik ő! Nála kellett fizetni!!!

Közben még ketten bekajálták a mai menü kiírást, vitték is nekik az etázsra az apró csészéket. És pont amikor szedelőzködtünk dobta le magát három férfiember roppant otthonosan a mellettünk levő asztalhoz, nagy hangon azután érdeklődve van-e menü? Volt.