…hogy bármennyire is szenvedélyem a sütés-főzés, egyszerűen nem akarok semmi újat, nagyszerűt, könyvbe illőt alkotni. Van az úgy… Egyszerűen csak főzikélek valamit. Mondhatni: összedobok. Na mostanában így van ez… Így volt… Mert aztán kaptam egy levelet Pozsonyból, Mili nénitől… De erről majd később, merthogy Mili néni recepteket is küldött, és olyanokat, hogy azoktól aztán bezsong a magamfajta szenvedélyes főző, mégha szunnyad is a szenvedély… Na túl sokat fecsegtem magamról, ahelyett, hogy ennénk már valami jót. Igaz?
Ha már ennyire igyekszem magam ügyes háziasszonnyá képezni, akkor ehhez a megfelelő szakirodalmakat is be kell szereznem, időről- időre. Így aztán a fejlődésem érdekében megvásárolok vagy száz, de minimum mindegyik főzős újságot. Már az első lapozásnál rájövök némelyiknél, hogy ejnye, de nem kellett volna… De eztán gyűjtögetem, rakosgatom, leporolom őket, és azon túl, hogy minden huszadikból egyet kipróbálok… nem sok minden történik velük.
Legutóbb egy friss lapból kinéztem egy receptet. Budapesten a Mom aljában van egy igazi olasz cukrászda (megjegyzem, kicsit apadt a színvonal a nyitás óta, de így is mesebeli sütemények, és fagylaltok kelletik ott magukat), ott ettem egy ilyen sütit. Az a neve, hogy Mimóza torta. És tényleg, mint az igazi virág, szivacsos kis sárga bolyhokkal megszórt, könnyű, habos sütemény. Na ezt lehetett volna könnyen, gyorsan, a szakácslap útmutatásai alapján…
De nem lehetett, mert a második sornál kiderült számomra, hogy ezt a receptet ugyan meg nem sütötte senki, csak mondjuk lefordította, mert olyan logikátlanul, és kavarodottan következtek a dolgok, hogy bosszankodva igyekeztem magam követni. Amit most itt megosztanék a kedves olvasóval az maga a javított kiadás.
Mimózatorta
Hozzávalók:
– 1 db 22 cm-es kész tortalap
– 3 tojás
– 3 evőkanál cukor
– 1,5 dl tej
– fél csésze kávé
– 3 dl habtejszín
– 3 evőkanál édes fehérbor
– 1,5 dkg zselatin
Keverjük haborsa a tojásokat a cukorral, adjuk hozzá a tejet, majd főzzük 5 percig ( nem lehet addig főzni, mert a tojásból rántotta lesz, tehát egyet melegítsünk rajta, úgy hogy folyamatosan keverjük. Ha mégis kissé becsomósodna, akkor botmixerrel helyrehozhatjuk az állagát.)
Közben a zselatint áztassuk be egy kevés hideg vízbe (én egy kis tasak zselatinra tettem egy jó evőkanál hideg vizet és hagytam, hogy megduzzadjon). A zselatint adjuk hozzá a cukros tojásos krémhez.
A krém felét vegyük ki egy másik tálba, és adjuk hozzá a bort (én kihagytam, helyette egy kis vaniliás cukrot kevertem bele). A krém másik felébe keverjük a kávét (nem tudtam értelmezni a fél csésze fogalmát, ezért kicsit több lett, így ehhez még extra zselatint is kellett adnom).
Közben a tejszínt 1-2 evőkanál porcukorral verjük kemény habbá (eminensek habfixálóval is operálhatnak). A hab egyharmadát tegyük a kávés krémbe, a másik harmadát a vaniliás/boros krémbe. A harmadik harmadával várjunk egy kicsit.
A piskóta közepén vágjunk egy kört, óvatosan kaparjuk ki a belsejét, úgy, hogy egy kis pereme, és alja is maradjon a piskótából. A kiszedett piskótatörmeléket morzsoljuk apró darabkákra! Kenjük a peremes tortába először a kávés krémet, majd a vaníliás krémet, végül vonjuk be a maradék tejszínhabbal. A tetejére szórjuk a piskótamorzsát. Jól hűtsük le!
Fele annyira sem bonyolult, mint ahogy végül leírtam! És isteni finom. Én sajnos csak kakaós piskótát tudtam venni, abból is egy számmal nagyobbat, úgyhogy inkább vakondtúrás lett, mint mimóza, de így se rossz!