Valamikor a messzi múltban ettem utoljára meggyszószt. Talán főtt marhahúshoz adták, nem nagyon szerettem. Akkoriban nem bírtam a gyümölcsöt hússal.
De ahogy megöregedtem – vagy írhatnám úgy is, mint a jó bor, kiforrtam magam (hm… Edit néni, a rajztanárom mondta, hogy én egy későn érő tipus vagyok, így hát jobb későn, mint soha, íme…).
Elhatároztam, hogy vége a csirkemell korszaknak. Ráadásul szép pulykamellet kaptam és Péter barátom útmutatásai alapján jó fokhagymás tejbe áztatva bedobozoltam, hogy másnap keskeny zsineggel ügyesen formára kötözve egybe megsüssem. Hogy hogyan, arről írtam már többször is itt…
Valamit gondoltam hozzá, valami pikánsat, valami nyárit, valami hmmmm gyümölcsöset! A meggymártás!
Vízvári Mariskát lapoztam fel, ilyen esetekben nagyon is hasznos tud lenni a színészasszony vaskos kötete.. Sütikben kicsit elveti a sulykot, legtöbb recipéje úgy kezdődik, hogy végy kilenc tojást… jaj! Na de a meggymártás!
3 deci szép érett meggyet megmosok, kimagozom, és saját levében puhára párolom. Leveszem a tűzről, és fél dl tejfölben elkeverek egy evőkanál liszttel behabarom, és felengedem kb egy dl vízzel, 5 kockacukrot ‘vetek belé’, és jól összeforralom. Tálaláskor még fél dl tejfölt adhatok hozzá.
Megjegyzés:
– Én csak három kockacukrot tettem hozzá.
– Tálaláskor nem adtam hozzá több tejfölt.
– Tejföl helyett joghurttal, vagy tejszínnel is el lehet készíteni…