A légy

Nem idézem pontosan a KFT együttes egy régi slágerét, csak arra akartam

utalni, hogy a péntek sarkallatos pont egy háztartás életében. A péntek

előkészület a vasátrnapra, amikor is minden háziasszony úgy oda akarja

rakni magtát, különösképpen a szívét az egsézet az asztalra, és most

már nemcsak rántott hús képében kerülnek a háziasszonyi szívek az

asztalra.

De a vasárnap pénteken kezdődik a bevásárlással, illetve szombaton a

full ideges tolongással. Úgy jött ki a lépés, hogy ezúttal a

“madarasba” mentünk vásárolni. És bár újságolvasó népek vagyunk, a

tévét is bámuljuk eleget, mégis megingatathatatlanok vagyunk abban,

hogy a multik legalább annyira a szívüket adják oda, mint a vasárnapi

ebéd tekintetében a háziasszonyok. Szóval nem akartam elhinni én magam

sem az elmúlt időszak cikkeit a romlott húsokról, az egérkakikról és

egyebekről. Jól be is vásároltunk a “madarasban”. A csirkemellre

komponált ebéd mellett gondoltam a kedvencünkre is, vagyis csirkemájat

is vásároltam, hogy abból is készüljön majd valami.

Másnap, azaz vasárnap délelőtt álltam neki az ebédnek. A terv szerint

haladt minden, azaz csirkemellet akartam elkészíteni a nemrég

beszerzett grillezős serpenyőmben.

Éva hívott fel, a gyerekkori barátnőm, és többféle téma után

közbevetőleg ódákat kezdett mesélni a svéd lakber áruházban vásárolt

“rácsos aljú” serpenyőről, amiben mostanában süti a csirkemellet, a

tarját, és nagyon fini lesz. El is mondta gyorsan a pácot, amibe

“belehajigálja” a pipicicit, és akár három napig is érleli hűtőben,

aztán este csak előkapja, bedobja a csodaserpenyőbe és már kész is a

vacsi.


A csirkemell a hűtőben várta a pillanatot. Hogy lemossam, felvagdossam,

kicsit kilopfoljam, és beleeresszem a fűszeres pácba.

Kinyitottam a “frissentartó fóliát”, amivel ezeket a húsokat

odapaszírozzák a műanyag tálcához, lefejtettem a húsról, és ahogy az

egyik pipimellet megemeltem, egy szép kövér, fekete legyet vettem észre

alatta. Nincs semmiféle bogárfóbián, de mégis abban a pillanatban talán

káromkodtam is egy cifrát, és egyből eldobtam, ami a kezemben volt.

Legszivesebben kidobtam volna tálcástul, legyestül az egész pakkot. De

akkor mi lesz az ebéddel? És azzal a több mint ezer forinttal, amit

ezért otthagytam a madarasban?

Összeszedtem magam, kiemeltem a csirkemelleket, gyors mozdulattal

beletettem egy műanyag tálba, és azonnnal a meleg víz alá. Akkor

láttam, hogy a kövér fekete légy is kezd magához térni a tálcán,

megmozdult, bágyadtan emelte szárnyait.

Rosszul voltam, határozottan úgy éreztem, hogy nagyon rosszul vagyok.

Tálcástul, legyestül belesöpörtem az egészet egy nylontáskába, jól

összekötöttem a két szárát. Előtte addig még eljutottam, hogy

leolvastam a címkéről, hogy szombaton csomagolták és a Pesti

Baromficsomagoló vagy kicsoda tette bele a húst és a legyet.

Nem akartam arra gondolni, hogy ez csak egy kóbor légy lehetett, vagy

éppenséggel donganak a csirkedarabok fölött, így nem csoda, ha a

csomagokba is jut. Nem akartam ilyenekkel foglalkozni. Nekiálltam a

húst versenyformába hozni. De tényleg mit lehet ilyenkor csinálni?

A már idézett kedves Polcz Alen azt mondja, hogy a húsok frissessége

szagról és tapintásról is megállapítható. Vagyis büdös és nyálkás húsra

igazán mondható, hogy nem jó. De még erre is ott van az ecetes áztatás,

lemosás, amivel valamennyire, ha tudod, hogy nem olyan nagy a baj,

rendbe lehet hozni. De nem érdemes kockáztatni.

Tovább a blogra »