Nem idézem pontosan a KFT együttes egy régi slágerét, csak arra akartam
utalni, hogy a péntek sarkallatos pont egy háztartás életében. A péntek
előkészület a vasátrnapra, amikor is minden háziasszony úgy oda akarja
rakni magtát, különösképpen a szívét az egsézet az asztalra, és most
már nemcsak rántott hús képében kerülnek a háziasszonyi szívek az
asztalra.
De a vasárnap pénteken kezdődik a bevásárlással, illetve szombaton a
full ideges tolongással. Úgy jött ki a lépés, hogy ezúttal a
“madarasba” mentünk vásárolni. És bár újságolvasó népek vagyunk, a
tévét is bámuljuk eleget, mégis megingatathatatlanok vagyunk abban,
hogy a multik legalább annyira a szívüket adják oda, mint a vasárnapi
ebéd tekintetében a háziasszonyok. Szóval nem akartam elhinni én magam
sem az elmúlt időszak cikkeit a romlott húsokról, az egérkakikról és
egyebekről. Jól be is vásároltunk a “madarasban”. A csirkemellre
komponált ebéd mellett gondoltam a kedvencünkre is, vagyis csirkemájat
is vásároltam, hogy abból is készüljön majd valami.
Másnap, azaz vasárnap délelőtt álltam neki az ebédnek. A terv szerint
haladt minden, azaz csirkemellet akartam elkészíteni a nemrég
beszerzett grillezős serpenyőmben.
Éva hívott fel, a gyerekkori barátnőm, és többféle téma után
közbevetőleg ódákat kezdett mesélni a svéd lakber áruházban vásárolt
“rácsos aljú” serpenyőről, amiben mostanában süti a csirkemellet, a
tarját, és nagyon fini lesz. El is mondta gyorsan a pácot, amibe
“belehajigálja” a pipicicit, és akár három napig is érleli hűtőben,
aztán este csak előkapja, bedobja a csodaserpenyőbe és már kész is a
vacsi.
A csirkemell a hűtőben várta a pillanatot. Hogy lemossam, felvagdossam,
kicsit kilopfoljam, és beleeresszem a fűszeres pácba.
Kinyitottam a “frissentartó fóliát”, amivel ezeket a húsokat
odapaszírozzák a műanyag tálcához, lefejtettem a húsról, és ahogy az
egyik pipimellet megemeltem, egy szép kövér, fekete legyet vettem észre
alatta. Nincs semmiféle bogárfóbián, de mégis abban a pillanatban talán
káromkodtam is egy cifrát, és egyből eldobtam, ami a kezemben volt.
Legszivesebben kidobtam volna tálcástul, legyestül az egész pakkot. De
akkor mi lesz az ebéddel? És azzal a több mint ezer forinttal, amit
ezért otthagytam a madarasban?
Összeszedtem magam, kiemeltem a csirkemelleket, gyors mozdulattal
beletettem egy műanyag tálba, és azonnnal a meleg víz alá. Akkor
láttam, hogy a kövér fekete légy is kezd magához térni a tálcán,
megmozdult, bágyadtan emelte szárnyait.
Rosszul voltam, határozottan úgy éreztem, hogy nagyon rosszul vagyok.
Tálcástul, legyestül belesöpörtem az egészet egy nylontáskába, jól
összekötöttem a két szárát. Előtte addig még eljutottam, hogy
leolvastam a címkéről, hogy szombaton csomagolták és a Pesti
Baromficsomagoló vagy kicsoda tette bele a húst és a legyet.
Nem akartam arra gondolni, hogy ez csak egy kóbor légy lehetett, vagy
éppenséggel donganak a csirkedarabok fölött, így nem csoda, ha a
csomagokba is jut. Nem akartam ilyenekkel foglalkozni. Nekiálltam a
húst versenyformába hozni. De tényleg mit lehet ilyenkor csinálni?
A már idézett kedves Polcz Alen azt mondja, hogy a húsok frissessége
szagról és tapintásról is megállapítható. Vagyis büdös és nyálkás húsra
igazán mondható, hogy nem jó. De még erre is ott van az ecetes áztatás,
lemosás, amivel valamennyire, ha tudod, hogy nem olyan nagy a baj,
rendbe lehet hozni. De nem érdemes kockáztatni.